Művészi fotográfia

Művészi fotográfiaA művészi fotográfia ► a képzőművészet egy viszonylag fiatal ága hiszen a kezdete a 19.század elejére vezethető vissza. A fotográfiát a kezdetekben a valóságot legjobban megörökítő képek készítésének igénye határozta meg, azonban már abban az időben érezhető volt a művészi fotográfia irányába történő próbálkozás. A művészi fotográfia a valóság teremtése. A művészi képeken az esztétikai jelleg uralkodik, a fotó alkotója ilyenkor a saját egyéniségén keresztül értékeli és alakítja motívumát. A művészi fotográfiában a téma kiválasztása, a megfelelő technikai feltételek megteremtése, a pillanat megragadása együttesen határozzák meg a képet. A művészi fotográfia nem a pillanat műve, azt sokszor hosszú tervezési folyamat előzi meg. A művészi fotográfia művészettörténeti szempontból a következő stílusirányzatokra osztható fel. A realista művészeti fotográfia és a festőies törekvések, mint a piktoralizmus.

Nagyjából a 19. század utolsó és a 20. század első éveire tehető az egyéni képalkotás a művészi fotográfiában, amelynél a festőies hatásokat nem utólagos manipulációkkal, hanem az erre a célra szerkesztett lágyrajzú objektívekkel érték el. A szürrealista művészi fotográfia része többek között a kollázs, a montázs, és a képmódosító eljárások. Másik nagy irányzata a művészi fotográfia témakörének a dokumentarista irányzat, mint például a szociofotók. Egy új irányzat is megjelent a művészi fotográfiában, az absztrakt aminek része a fotogram, a mikro és makrofényképezés. Az Eifert Art Gallery webáruház Eifert János Balogh Rudolf díjas fotóművész ► nehezen, és egy stílus irányzatba sokszor nem besorolható művészi fotográfia válogatásait értékesíti zárt sorozat formában. A magyar művészi fotográfia meghatározó alkotásai az Eifert János által készített „Tűztánc”, a „A Világ végén” vagy a „Kettős tudat” sorozat. A piktorializmus fotográfiai korszaka mérföldkő a művészi fotográfia történetében. Az új stílusirányzat az 1890-es években szinte egy időben bontakozott ki Angliában, Ausztriában, Franciaországban és Németországban. A művészi fotográfia értéke körüli vitákban a festészet utánzásával kívánták kivívni a fényképészet autonómiáját. Művészi példaképeik az impresszionisták voltak. A festészeti hagyományokhoz közelítő látásmód mind a technikai megoldásokban, mind pedig a tematikában tetten érhető volt a korai művészi fotográfia időszakában. A lágy rajzolatú objektívekkel és a nemes eljárások használatával a festői látásmódhoz való közeledést célozták meg a művészi fotográfia alkotói.

A piktorialista fényképezés művelői önkifejezési eszközként használták a művészi fotográfiat, nem törekedtek a valóság pontos leképezésére. A piktorialista fotográfia legnagyobb érdeme, hogy a fényképezést a művészi fotográfia rangra emelte. A művészi fotográfia azonban a nemeseljárások használata miatt már szinte megtévesztő módon hasonlítottak a festményekhez, és a témaválasztásánál pedig nem használták ki a fénykép dokumentum jellegének lehetőségeit. A festészethez való túlzott közeledés azt mutatja, hogy még nem érkezhetett meg a művészi fotográfia esztétikai értelemben vett „magára találásának” kora. Ezekre a „hiányosságokra” válaszként jelent meg az 1920-as években Amerikában a Straight Photography és ezzel szinte egy időben Európában az Új Tárgyilagosság a művészi fotográfia területén.. Mindkét stílus a tiszta, objektív képi nyelv megteremtését célozta meg, radikálisan szakítva a piktorialista művészi fotográfia hagyományokkal. A kiállítás látogatói elsősorban azt a változást figyelhetik meg a művészi fotográfiában, mely a hagyományokhoz hű, képi világában a festészethez közelítő fotóművészet és az első világháború körül kialakult modern fotográfia között alakult ki.

A művészi fotográfia által készített alkotások sikeresen szerepelnek a nemzetközi FIAP és PSA szalonokon és kiállításokon is. Az Eifert Art Gallery weboldal célja az, hogy a művészi fotográfia területen készített képeket limitált mennyiségben és magas színvonalon történő nyomtatással (giclée print) elérhetővé tegye vásárlók és befektetők számára. A magyarországi művészi fotográfia egyik kiemelkedő alkotója Eifert János ► – Balogh Rudolf díjas fotóművész aki évtizedek óta sikeresen szerepel nemzetközi pályázatokon és több mint 40 önálló kiállítást tartott. A művészi fotográfia elsődleges célja olyan alkotások létrehozása melyek a néző számára egy tovább gondolásra alkalmas időtálló élményt jelentenek. Az adott pillanat megörökítése sokszor nem adja vissza azt az élményt amit az alkotó gondol és érez a témáról ezért a művészi fotográfia irányzatnak megfelelően tovább gondolja azt és kiegészíti az egyéni művészi elképzeléseinek megfelelő tartalommal és elemekkel. A mai korunkban megfigyelhető hatalmas mennyiségben készült fotók nagy része csak a pillanat megörökítését célozza, kisebb részben készülnek a művészi fotográfia szerint elvárt alkotások. Az Eifert Art Gallery ezt a hiányt próbálja pótolni az erre igényes vásárlóknak.
Eifert Art Gallery

Rólunk

Az Eifert Art Gallery weboldalt Eifert János Balogh Rudolf - díjas fotóművész alapította 2021-ben azzal a céllal, hogy zárt sorozatban (limited edition) , sorszámozva és garanciával ellátva értékesítse díjnyertes kiállítási alkotásait. Az eladásra felkínált alkotások csak az Eifert Art Gallery weboldalon vásárolhatók.  Eifert János fotómúvész további alkotók meghívását is terve ...

Szolgáltatások

BÉRBEADÁS

Az Eifert Art Gallery lehetőséget biztosít az alkotások bérletére napi, heti, vagy az ön által kiválasztott időtartamra.

TOVÁBB

PORTRÉ FOTÓZÁS

Az Eifert Art Gallery alkotói vállalnak egyedi portré és alkalmi fotózást.

TOVÁBB

WORKSHOP

Az Eifert Art Gallery vállalja igény szerint workshopok rendezését egyedi helyszíneken.

TOVÁBB

SAJTÓFOTÓ

Az Eifert Art Gallery lehetőséget kínál a sajtó és a nyomtatott kiadványok számára az egyedi méretben és a szerződés szerint meghatározott felhasználásra a megjelentetett képek megvásárlásra.

TOVÁBB

KIÁLLÍTÁSOK

Az Eifert Art Gallery vállalja Eifert János Balogh Rudolf - díjas fotóművész által készített alkotásokból összeállított tematikus kiállítások kölcsönzését.

TOVÁBB

Kapcsolat egy kattintással

  • More One Kft.
    1165 Budapest, Futórózsa utca 70. 4.em. 3
  • Tel.: +36 70 338 4224
  • info@eifertartgallery.hu
  • www.eifertartgallery.hu

Az Ön települése/irányítószáma

Biztonsági kód: 194358